Rólam írták

Meditatív, szenvedélyes

A budapesti Duna Galéria októberi hetekben rendezett kiállítása arról győzhette meg a látogatót, hogy meglehetősen nehéz Takáts Márton grafikusművész alkotásainak, törekvéseinek helyét meghatározni abban a bonyolult, áttekinthetetlennek tűnő rendszerben, amely napjaink kortárs képzőművészete. Mindennek ellenére néhány biztosnak ítélhető kiindulási pont azért kínálkozott.
Így például az a tévedések kockázata nélkül leszögezhető, hogy Takáts Márton fiatal művész: a kilencvenes évtized derekán végzett - Kőnig Róbert tanítványaként - a budapesti főiskolán, így a főiskolai tanulmányok időszakát is mérlegelve alig egy évtizedes alkotóutat tudhat maga mögött. Művei 1994 óta szerepelnek a hazai és a külföldi grafikai tárlatokon, s 1995 óta több önálló kollekciót is bemutatott Budapesten, vidéki magyar városokban és Franciaországban. Művészetének meghatározó jellemzője a technika: a klasszikus sokszorosító-nyomóeljárásokat alkalmazva, leginkább rézkarcokat, aquatintákat, hidegtűket készít az egyedi nyomatok és a rajzok megalkotása mellett. Alkotómódszerét, szemléletét mély hagyománytisztelet vezérli, de mint e kiállításának néhány műve is tanúsította, a merev szabályokat nemegyszer áthágja, a szabályozottságokat megbontja: esetenként például szakít a nyomólemez szabályos formátumával és furcsa, nyúlványszerű kiágazással bővíti a képsíkot, vagy olyan egyedi, rézlemezt alkalmazó monotípia-eljárással rögzíti kompozícióit, amely különleges, már-már festői hatások kibontakoztatásának forrása. A Duna Galériában rendezett tárlat közelmúlt éveire visszapillantó anyagában az új munkák, a monotípiák kaptak kiemelt szerepet úgy, hogy foltszerű komponálásmódjukkal különös ellenpontot alkottak a rajzosságokkal éltetett rézkarcok mellett. De szemléljük akár a mélynyomó eljárással készült sokszorosított, vagy az egyedi nyomtatott, illetve rajzolt lapokat, mindenkor regisztrálható a technikai igényesség, a műgond, a nagyvonalú elegancia, és sok esetben a bravúros kivitel.
Eme külsődleges jegyek megjelölése után kissé bizonytalanabb terepre érkezünk, amikor a Takáts-művek stilisztikai, és az ezzel összefüggő tematikai, tartalmi jellemzőit szeretnénk megragadni. E rézkarcok és monotípiák a nyelvhasználat, a kifejezés mineműsége által domináns módon a tradicionális figuratív megjelenítés áramlatához kapcsolhatók, de ahhoz a látványhoz, a látványközvetítéshez ragaszkodó, a látványélményt kiaknázó képalkotáshoz, amelyben sajátságosan szintetizálódnak az idősíkok, és amelyben különös módon keverednek a valóságelemek és a fantázia-szülte motívumok. A művészettörténeti idézetek, hommage-ok és a köznapi jelenetek, az irodalmi hivatkozások és a személyes emlékek és élethelyzetek, élmények észrevétlenül összemosódnak: szerves összetartozásukat Takáts Márton műveinek romantikus expresszivitása indukálja. Motívumgazdagság, aprólékos részletkidolgozás, fegyelmezett formarend uralja a Piranesi és a Rembrandt rézkarc-interpretációkat, az irodalmi témákat feldolgozó lapokat, míg a monotípiák átfogóbb képi megfogalmazásúak, s ugyanakkor a pillanatnyi alkotói lélekállapot zaklatottságokban, feszültségekben leledző, várakozásokkal áthatott, áttételektől mentes, hű tükröztetői is. De legyen akár mozgalmas, sodró lendületű vagy akár állandóságokra, változatlanságokra hangolt Takáts Márton alkotása, mindenkor különös aurát von kompozíciói köré a meditatív szemlélettel és a szenvedélyes érzelmekkel való átitatottság kettőssége.
Ha a magyar grafika utóbbi évtizedeinek összképét megborzoló irányzatok felfutásaira és elhalásaira vetjük pillantásunkat, akkor megállapítható, hogy Takáts Márton művészete a nagy magányosok, a trendekhez, irányzatokhoz nem kapcsolódó, a művészi szándékaik, eszményeik általi megtestesítéséhez és térnyeréséhez autonóm tartományt kereső és kijelölő, kimunkáló alkotók kezdeményezéseivel rokonítható. Az elődök és a kortársak sorában, a magyar művészetben Kondor Béla, Rékassy Csaba, Gyulai Líviusz, Kovács Tamás művészete jelez Takáts Márton mű-világának felfejtéséhez tájékozódási pontokat. Vagyis a klasszikus szellemiség, a művészi értékteremtés feltétlen tisztelete. És a mély átélés, a minden spekulációtól való mentesség, a hiteles, őszinte hang, a személyesség. Egy olyan korszakban, amikor esetenként az anakronisztikus minősíttetik korszerűnek, a konzervativizmus modernnek, a manír közvetlenségnek, az ál valódinak - amikor az értékek szabadon felcserélhetők az értéktelenségekkel, vagy magával a semmivel -, erőteljesen és tisztán szólalhatnak meg Takáts Márton munkái, amelyek egyszersmind egy fontos grafikai életmű épülésének immár nélkülözhetetlen alapjaiként is szemlélhetők.

Wehner Tibor 

(Elhangzott a Duna Galériában rendezett kiállítás megnyitóján, 2001 október 10-én) Letölthető formátum (29kB)